Lego Gyár Nyíregyháza Látogatás 2019 – Modern Gyárak Éjszakája - Lego Manufacturing Kft. - 20:00
- Lego gyár nyíregyháza látogatás 2013 relatif
- Modern Gyárak Éjszakája - LEGO Manufacturing Kft. - 20:00
A Nyíregyházán található ultramodern LEGO gyárat 2014 márciusában adták át, és azóta már teljes kihasználtsággal működik a mintegy 122 000 négyzetméteres komplexum. Olyannyira, hogy az átadás óta is folyamatosan fejlődik, újabb gyártócsarnokok, raktárak és egyéb épületek épülnek, további gépsorok kerülnek installálásra. Naponta sok millió LEGO és LEGO DUPLO elemet gyártanak itt, valamint LEGO és LEGO DUPLO késztermékeket egyaránt. A világ öt LEGO gyárának egyike a térség egyik legnagyobb és legvonzóbb munkahelyének számít. A gyárlátogatás mintegy 2-2, 5 órás program. A látogatók megismerkedhetnek a LEGO Csoport történetével, a gyár létrejöttének körülményeivel, majd betekintést nyerhetnek abba, hogyan készülnek a LEGO játékok. A nyíregyházi gyár a LEGO gyártás teljes vertikumát végzi, így végigkövethető, hogyan lesz a műanyag granulátumból LEGO kocka, majd végül dekorált, összeszerelt elemeket is tartalmazó LEGO vagy LEGO DUPLO doboz, ami a boltok polcaira kerül. A gyártúrát természetesen játékkal zárjuk – a gyár játszószobájában bárki kedvére építhet sok-sok LEGO kockából.
Lego gyár nyíregyháza látogatás 2013 relatif
I'm a loser, baby Ezt a kis élménybeszámolót azzal kezdeném, hogy a technika ördöge kibabrált velem (jobban mondva én magammal): a gyárlátogatás során készült összes kép- és hangfelvétel, valamint digitális jegyzet odaveszett, amikor a látogatás után pár nappal sikerült kizárnom magam a telefonomból. A gyári beállítások visszaállítása során minden megmaradt, csak a fotók, jegyzetek és hangfelvételek tűntek el a digitális űrben. (Erről majd máskor írok részletesen. ) Alapvető lúzerség volt a részemről, de tanultam belőle. Egy szerencsém van, hogy néhányat feltöltöttem a Bezzeganya Facebook oldalára, és a barátnőimnek is küldtem párat, ezeket most vissza tudtam szerezni. Sajnos a gyártósorról és egyéb izgalmas munkaállomásokról nem maradt meg fotó. (Majd egyszer visszamegyek... ) A LEGO-gyárban Most azonban vissza a naphoz, amire igen régen vágytam már: nemrég tehát részt vehettem egy vezetett túrán a nyíregyházi LEGO-gyárban. A biztonsági őrök már a belépés előtt szívóztak, hogy nem fotózhatunk (pedig akkor még csak kívülről fotóztuk a bejáratot), de szerencsére a vezetőnk engedélyezte a fényképek készítését – bizonyos feltételek mellett.
Végre eljött a várva várt nap. Családommal sikerült részt vennem a LEGO gyárlátogatáson, Nyíregyházán. Jó volt újra látni a LEGO gyárat, 2014. januártól dolgoztam az építkezésen. Nekem megadatott az a lehetőség, hogy élőben lássam a gyár indulását, és lássam a gépeket működés közben közvetlen közelről. A látogatás kezdete regisztrációval kezdődött, majd minden részvevőnek végig kellet nézni a munkavédelmi és biztonsági előírásokat, és felvenni a láthatósági mellényeket. A LEGO történetét az erre a célra megépített látogatói folyóson nézhettük végig, valamint felülről végignézhettük a gyártás, csomagolás, és a raktározás folyamatát (sajnos nem lehet mindenütt fotózni, de érthető). Végezetül a kicsik játszhattak egy kicsit a "Játszószobában", majd kaptunk LEGO minifigurákat emlékbe. A gyárlátogatásra a címen lehetséges, de viszonylag hosszú várakozási időre kell számolni, mivel sok a látogató, de megéri.
Az nyert, akinek a legmagasabb tornya épült anélkül, hogy ledőlt volna. Kár, hogy az asztalra nem állhattunk fel… A legizgalmasabb pedig az a feladat volt, amikor az egyforma egységcsomagból mindenkinek várat kellett építenie, de úgy, hogy közben magunkban megalkotjuk a történetét: miért, hogyan épült, kik laknak benne, mit csinálnak, stb. Itt jöttem rá, hogy a fantáziám kicsit berozsdásodott – na, majd a nyári szünetben "tréningezem" kicsit magam. A LEGO, mint problémamegoldó Tudtátok, hogy a LEGO-nak van egy olyan készlete (Lego Serious Play), ami gamifikációs módszerrel segíti a problémamegoldást a felnőttek körében? Mező Bálint a foglalkozás során sokat mesélt a játék működéséről és hatásairól: az LSP közös gondolkodást és egyenrangú kommunikációt használó módszertanra épül, mely alkalmas arra, hogy a csoport tagjai megértsék a helyzetet és megoldást keressenek az adott problémára, de stratégia-alkotásra, tervezésre is kitűnő lehetőség. Ha érdekel titeket a téma, szívesen írok a módszerről később részletesen.
Mindezek után indulhatott az eseménydús délelőtt. A gyárlátogatás egy külön erre a célra kiépített látogatófolyosón keresztül történik. A csoport nem a gépek között haladt, hanem az első emeleti teraszokról és folyosókról tekintették meg az egyes termelési területeket Érdekes volt látni a LEGO elemek gyártási folyamatát, melynek során egy masszából a közkedvelt figurák létrejönnek Utunk közepette újra és újra találkoztunk fantasztikus LEGOBÓL épített figurákkal, melyeket a gyerekek tágra nyilt szemekkel csodáltak meg. A délelőtt végén várt minket a játszóház, ahol ezernyi apró LEGO kockából építhettünk Élményekkel gazdagodva, sok tudással felvértezve tértünk vissza kis óvodánkba. Váradiné Éva és Sebők Éva Óvodapedagógusok
Modern Gyárak Éjszakája - LEGO Manufacturing Kft. - 20:00
A LEGO egy világszerte igen sikeres építőjáték. A Lego termékek egymással minden esetben kombinálható és összekapcsolható építőelemekből állnak. Története 1932-ben kezdődött, mára szinte nincs olyan dolog, amit ne lehetne megépíteni Legóból a több, mint tízezerféle alkatrész segítségével. A Lego alkatrészek kulcsfontosságú tulajdonsága, hogy kezdettől fogva egyazon rendszer elemeit képezik: minden egyes sorozat, újonnan megjelenő készlet kompatibilis a már megjelent készletekkel a dán "Leg godt! " kifejezésből származik, ami azt jelenti: "Játssz jól! ". Amióta belefogott a műanyag kockák gyártásába, a Lego cég több ezer készletet jelentetett meg, különféle témák köré csoportosítva azokat: Világür, Kalózok, Középkori várkastélyok, Vadnyugat, Városi élet, Sarkvidék, Dinoszauruszok, Robotok, Hajók, Versenyautók, Vonatok, stb. Folyamatosan jelennek meg újfajta alkatrészek, tovább növelve a lehetőségek számát. A LEGO Csoport története egészen 1932-ig nyúlik vissza, amikor is Ole Kirk Christiansen dán asztalosmester elhatározta, hogy a játékgyártásnak szenteli az életét.
1958 -ben megszületik az "igazi" LEGO. 1973-tó l a magyar piacon is jelen vannak. 2008 -ban megnyílik Nyíregyházán a LEGO-gyártó üzem. Utóirat: A gyárlátogatásokat borzasztóan szeretem, tavaly például a Maggi-gyárban volt lehetőségem körbejárni és megnézni, hogyan készülnek a termékek. Voltam már a Dreherben is (erről nem írtam). Ha egyszer még a Nutella/csokigyárba is eljutnék… Tünde További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
- Help Topics - Ügyfélszolgálat - LEGO.com HU
- Vélemények a központi felvételiről 2018
- Lego gyár nyíregyháza látogatás 2009 relatif
- Impresszum | Vasedény.hu
- Rothenberger magyarország kft
- Nők lapja psziché
- Egyiptom utazás 2020 application
- Lego gyár nyíregyháza látogatás 2013 relatif
- Lego gyár nyíregyháza látogatás 2015 cpanel
- Garázs
- Forma 1 állás
Tetszett a videó? Iratkozz fel a Youtube csatornánkra! Szeretnél értesítést kapni? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban. Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned: Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad Jelentkezz be a friss jelszóval Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat: Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni: A link vágólapra másolása megtörtént! A link vágólapra másolása sikertelen! :(
Milyen az Ügyfélszolgálat leterheltsége? Nagyon sokan keresnek bennünket, ezért valamivel tovább tarthat, amíg válaszolni tudunk a hívásokra és e-mailekre.