Magyar Gergely Ofm | Magyar Gergely Of Www
Azt lehet mondani, hogy egyszerűen árad belőle a nyugodtság lelke. Ebben a nyugtalan világban olyan jó lenne, ha több ilyen ember lenne. Nagy karizmája még, hogy a homíliáit hallgatva szó szerint az Úr illatos igéjével táplálja a szívünket és a lelkünket. Egy interjúban a következőket mondta: "Nem valahonnan magasról kell hirdetni az evangéliumot, hanem nagyon egyszerű szavakkal, az egyszerű emberek számára is érthetően. " S ő így is tesz. Szentmiséről szentmisére, vasárnapról vasárnapra nagyon várjuk a szentbeszédeit. Teljesen rá lehet vonatkoztatni azt a mondást: a szív bőségéről szól a száj. Tele van a szíve szebbnél szebb homíliákkal, példázatokkal, történetekkel. Ő nem is sejti, mennyire szeretjük hallgatni. Egy nagyon fontos tulajdonságát még szeretném kiemelni, ez pedig a ferences derű. Az egy év alatt lassan akklimatizálódott. Igaz, még amikor azt mondja: "otthon voltam", ennek éppen az ellenkezője az igaz, mert ilyenkor mi azt mondjuk: "nincs itthon, Gergely atya elutazott". Neki az otthon, ha átutazik az anyaországba.
Kapisztr�n Szent J�nosr�l Nevezett Ferences Rendtartom�ny Ordo Fratrum Minorum; OFM Rend�nk legf�bb vezet�se 2006. m�jus 1-j�n megsz�ntette a provinci�t, �s a k�t magyarorsz�gi rendtartom�nyb�l l�trehozta a Magyarok Nagyasszony�r�l nevezett Provinci�t. Mindezek kihirdet�se 2006. j�nius 24-�n t�rt�nt. A k�z�ss�g hivat�sa: evang�liumi �let. A Kisebb Testv�rek Rendj�t Assisi Szent Ferenc alap�totta. A Rend 1210-ben sz�ban, majd 1223-ben �r�sban nyert p�pai meger�s�t�st. Szent Ferenc �n. els� rendj�nek ezt az �g�t nevezik olykor obszerv�ns ferences rendnek is. Ma a minorit�kkal �s a kapucinusokkal egy�tt alkotja Szent Ferenc els� rendj�t. A Rend tagjai el� a Konstit�ci� azt a c�lt t�zi, hogy Szent Ferenc nyom�n "teljesen az Evang�lium szerint �ljenek, m�gpedig testv�ri k�z�ss�gben; tegyenek tan�s�got a b�nb�natr�l, a kicsinys�gr�l; �s a minden ember ir�nti szeretetben az eg�sz vil�gon az Evang�lium h�rn�kei legyenek, a kiengesztel�d�st, a b�k�t �s az igazs�goss�got hirdess�k cselekedeteikkel. "
- Magyar Gergely OFM nagyböjti gondolatai a keresztútról
- Az én szerzetesem: Magyar Gergely OFM | Magyar Kurír - katolikus hírportál
- Szerzetes papok | Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye
- Magyar gergely ofm 1
- Magyar gergely of use
ZARÁNDOKLAT: Magyar Gergely OFM nagyböjti gondolatai a keresztútról (videó)
Mindszenty-zarándoklat Szerző: Kovács Gergely 1956 és a nándorfehérvári diadal jeles évfordulóihoz társulva a magyar katolikus püspöki kar nemzeti engesztelő imaévet hirdetett, és ehhez a kezdeményezéshez csatlakoztak a trianoni határokon kívül élő magyar közösségek is. Az első megnyilatkozásokból fájóan hiányzott egy név, annak a főpásztornak a neve, aki élete munkáját, hűséges kiállását, imádságát és engesztelését adta az ő szeretett magyar népéért. Amikor megjelent a nemzeti imaév hivatalos programja, immár első helyen állt: május 13-án hagyományos nemzeti engesztelő zarándoklatot tartunk Mindszenty József hercegprímás esztergomi nyughelyére, a prímási bazilikába. A negyvenöt évvel elhalasztott 1990-es valódi felszabadulás egyik legmaradandóbb hagyománya lett ez a zarándoklat, amely egyszerű plébániai kezdeményezésből lett országos jelentőségű ünnepnappá. 1990. május 12-én a városmajori egyházközség kezdeményezésére a fővárosi és a környékből érkező hívek mintegy húszezer fős csoportja – sok család, sok fiatal – gyalogosan Máriaremetére indult, hogy ott Várszegi Asztrik püspök sokak vágyát megfogalmazva "Mindszenty bíborost mennyei közbenjárónkul kérje".
A hercegprímás által vezetett 1946-os nagy, engesztelő férfizarándoklat emlékmenete volt ez a visszanyert szabadság hajnalán. 1991. május 4. az esztergomi hazatérés ünnepe. Az újratemetésre a boldog emlékű bíboros végakaratának megfelelően a "moszkvai hitetlenség csillagának lehullását követően" kerülhetett sor. Több tízezer ember ázott, fázott a téren, hogy láthassa a Mariazellből hazatérő érckoporsót és a prímási sírboltban kialakított nyughelyet. Ezt az ünnepet II. János Pál pápa tette teljessé, amikor magyarországi látogatásának nyitóállomásán először Mindszenty bíboros sírját akarta látni, hogy ott imádságával erősítse meg a magyar főpap életszentségének emlékét. Az 1992. év a bíboros születésének centenáriumi éve volt, május 30-án megismétlődött a két évvel korábbi máriaremetei tiszteletadás. A zarándoklat nyitányaként a városmajori templom előtt felavatták a magyar főváros első és mindmáig egyetlen köztéri Mindszenty-emlékművét. A domborműves oszlopra a következő felirat került: "ENGESZTELJÜNK – E helyről indította az első engesztelési zarándoklatot Mindszenty József bíboros-érsek 1946. május 5-én. "
1993. május 8. pedig már annak a bizonysága, hogy a szép hagyományt nem akarták megszakítani a városmajori hívek, és Szekendy Ferenc atya vezetésével arra kérték Paskai László bíborost, hogy az esztergomi sír közelében ünnepeljük meg évről évre a hercegprímás égi születésnapját imával és engeszteléssel, közösen fohászkodva a mielőbbi boldoggá avatásért. A teljes cikk >>>
Radio
#szeretetszolgálat #szerzetesek #szolidaritás 2018. december 10., hétfő | 19:01 Magyar Gergely OFM számolt be a Ferences Sajtóközpontnak kárpátaljai missziójuk tapasztalatairól. Ferences Rendtartomány A videóanyagok nem képezik a Magyar Kurír tulajdonát, így annak átadását nem tudjuk biztosítani.
Gergely Magyar elérhető a Facebookon. Még ma regisztrálj a Facebookra, hogy kapcsolatba léphess vele: Gergely.
sz�zadban t�bb jelent�s m�v�szt is adott a hazai kult�r�nak: Tam�s Alajos zeneszerz�, karnagy, Szed� D�nes k�lt�, m�ford�t�, K�konyi Asztrik fest�. Az ezredfordul�n a Kisebb Testv�rek Rendj�nek teljes l�tsz�ma 17064 f�, akik a vil�g 49 orsz�g�ban, 110 rendtartom�nyra osztva �sszesen 2651 rendh�zban �lnek. A legt�bben Olaszorsz�gban (3046 f�), az Egyes�lt �llamokban (1816 f�), Lengyelorsz�gban (1119 f�) �s Braz�li�ban (1111 f�) vannak. A Rend �ltal ell�tott pl�b�ni�k sz�ma 2190. Egyh�zjogi st�tusza: p�pai jog� f�rfi szerzetes int�zm�ny (papi). A k�z�ss�g jogi szem�ly. A k�z�ss�g nemzetk�zi k�zpontja: Curia Generalizia dei Fratri Minori P. Hermann Schal�ck Minister Generalis C�m: Via S. Maria Mediatrice, 25; I-00165 Roma; Olaszorsz�g Tel. : 0039+(6)668-4919 Fax: 0039+(6)638-0292 E-mail: A k�z�ss�g magyar k�zpontja: Budai Ferences Rendh�z (provinciai k�zpont, pl�b�niai lelkip�sztorkod�s) Magyar Gergely OFM tartom�nyf�n�k C�m: 1024 Budapest, Margit krt. 23. Tel. : (1) 212-5628 Tartom�nyf�n�k: (1) 212-3957 pl�b�nia: (1) 325-0444 Fax: (1) 212-5150 E-mail: gergely Pasar�ti Ferences Rendh�z (rendh�z, pl�b�nia, hittudom�nyi f�iskola) P. Hid�sz Ferenc OFM, gv�rdi�n C�m: 1026 Budapest, Pasar�ti u.