Kamion Tilalom Európában 2019, Kamion Tilalom Európában 2012 Relatif
Egyhetes kijárási korlátozásról döntött Izraelben a koronavírus-kabinet több lakónegyedben a koronavírus-járvány gócpontjaiban a fertőzöttek folyamatosan emelkedő száma miatt. Irán nyitott lenne arra, hogy tárgyalásokba bocsátkozzon az Egyesült Államokkal, ha Washington bocsánatot kér azért, amiért kilépett a 2015-ös atomalkuból és kárpótolja Teheránt - jelentette ki Haszan Róháni iráni elnök. A szövetségi kormányzat kész segítséget nyújtani a rend helyreállításához Seattle-ben - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök. Kínai kémrepülő hatolt be a hét elején Dél-Korea légvédelmi övezetébe - jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség. Kim Dzsong Un észak-koreai vezető felfüggesztette a Dél-Korea elleni katonai cselekvési tervek végrehajtását - jelentette a KCNA hírügynökség. Ukrajna nyugati részében a viharos széllel kísért esőzések földcsuszamlásokat okoztak, utakat házakat öntött el a víz, az ítéletidőnek három halálos áldozata van. Legalább öten meghaltak a Mexikó déli részén történt nagy erejű földrengésben, amely több települést elzárt a külvilágtól, de károk keletkeztek még az epicentrumtól több száz kilométerre fekvő Mexikóvárosban is.
Photos
Az A40-es lezárásával a külföldi forgalom is érintett lesz a tilalomban az Euro 1, 2, 3 és 4-es autók számára. Szeptembertől követik őket az Euro 5-ös szabványhoz tartozó járművek. Gelsenkirchen Gelsenkirchenben jövő év július 1-től egy központi főutcában csak az Euro 6-os dízelautók közlekedhetnek majd. Aachen január 1-től tervezi a dízeltilalom bevezetését. Mainz Abban az esetben, ha a jövő év első felében nem tartják be a káros anyag kibocsájtás határértéket, 2019. szeptember 1-től intézkedéseket vezetnek be ennek megakadályozásáért, tehát dízel tilalom is várható. Április 1-ig egy tervnek kész kell lennie ezzel kapcsolatban. Ez is érdekelhet még:
Kamion tilalom európában 2015 cpanel
- Fejbe lőtte a kamion sofőrjét a berlini merénylő - PestiSrácok
- Kamion tilalom európában 2019 football
- Kamion tilalom európában 2019 predictions
Közlekedési korlátozások | . .
Térkép forrása: Katasztrófavédelem (A tűzgyújtási tilalom a pirossal jelölt megyékre vonatkozik. ) A tűzgyújtási tilalom idején tilos tüzet gyújtani a külterületi ingatlanokon fekvő erdőkben és fásításokban, valamint azok 200 méteres körzetében, ideértve a térképen jelölt területeken található tűzrakó helyeket, a vasút és közút menti fásításokat, valamint a parlag- és gazégetést. Borítókép: Sámi Béla
Több járművezetőt büntettek meg és indítottak eljárást ellenük egy nemzetközi rendőrségi akció keretében, ahol a tehergépkocsikat, az előzési tilalom betartását ellenőrizték a rendőrök. Nemzetközi akcióhoz csatlakozott a rendőrség, melynek keretében február 18 és 24 között a tehergépkocsik és az autóbuszok forgalmának felügyeletét végezték. Már csak azért is fontos ez, mert a legnagyobb méretű és tömegű közúti járműveknél az ütközés, gázolás, pályaelhagyás, felborulás jellegű balesetekben nagy a sérülési és a halálozási kockázat. Az akció keretében a rendőrök nagy figyelmet fordítottak az M7-es autópályán közlekedőkre, így az ellenőrzés időszakában szabálytalan előzés és követési távolság be nem tartása miatt összesen 21 járművezetővel szemben szabtak ki helyszíni bírságot. Rajtuk kívül további három vezetővel szemben indult gyorsított szabálysértési eljárás. A KRESZ hatályos szabályai szerint tilos előzni az azonos irányú forgalom számára két forgalmi sávval rendelkező autópályán és autóúton 6 óra és 22 óra között – a 7500 kilogrammot – meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsival, vontatóval, valamint e járműből és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel.
Calendar