Milyen Tésztát Főzzek
Nyugodtan válassz recés tésztát is, mert pont ezek a kis rovátkák fogják elősegíteni, hogy minden falatnál jó legyen a tészta és a szósz aránya. Nem mindegy, milyen tésztát választasz Fotó: Shutterstock Miután beletetted a vízbe a tésztát, kavard meg Az első néhány percben oldódik ki a legtöbb keményítő, vagyis ha ilyenkor nem kevergeted meg egyszer-kétszer, akkor nagyobb az esélye, hogy összeragad a tésztád. Nem kell folyamatosan mellette állnod és kavargatni, csak az első néhány percben kavarj egyet rajta, utána már magára hagyhatod. Ne tegyél olajat a vízbe! Sokan az összeragadás elkerülése érdekében olajat öntenek a tészta főzővizébe, de a szakértők szerint ezzel csak azt éred el, hogy nem tapad majd rendesen a tésztádhoz a szósz, vagyis többet ártasz vele, mint használsz, miközben igazán nem is védi meg a tésztát attól, hogy ragadós legyen és összeálljon. Ne a csomagolás alapján főzz A legtöbb tésztára egyébként is egy időintervallumot írnak a főzési idő helyett, vagy ha azt látod, hogy 11-13 perc pontosan elég arra, hogy vagy még kemény maradjon a tésztád, vagy túlfőljön.
Milyen
És mennyi víz? Szintén olyan kérdés, ami nem igazán egyértelmű, hiszen eleve a mennyi só kell bele kérdéskör nagyban azon is múlik, hogy mennyi vízről beszélünk. Ideális esetben 500 gramm tésztához nagyjából 4 liter vízre van szükség. Főzés közben a tésztából keményítő oldódik ki, ezért nagyon fontos, hogy megfelelő mennyiségű vízben főzd. Ha kevés vízben főzöd, akkor a tésztád nyálkás lesz, ami nem hangzik túl jól, nem is az. Válaszd ki a megfelelő tésztát A tészták formája nemcsak amiatt fontos, hogy melyik szórakoztat jobban, hanem funkciója is van, vagyis nem minden tészta passzol mindenféle szósszal. Néhány jobban illik a sűrűbb szószokhoz, míg más forma az olajosabb szószokkal lesz tökéletes. Az olyan egyszerűbb szószok, amik leginkább olívaolaj vagy paradicsom alapúak, folyósabbak, azokhoz a spagetti jó választás, mert egyenletesen borítja be a tésztát. A sűrűbb szószokhoz, amelyekbe zöldségdarabok vagy húsdarabok is kerültek, a csőtészták, mint mondjuk, a penne vagy más nagyobb méretű tészták passzolnak jobban.
Milyen tabletet
Vagyis miután leszűrted a tésztát, öntsd a szószhoz, adj hozzá egy kis főzővizet, és alacsony lángon még egy-két percig állandó kevergetés mellett forgasd össze. Meglátod, teljesen más lesz, mint mikor a tányérra szedett tésztára öntöd a szószt. A friss tésztával máshogy kell bánnod A víz és a só aránya ugyanaz, csak a főzési idő csökken. Attól függően, hogy milyen a tészta mérete, akár 90 másodperc alatt is kész lehet, ezért, ha nem száraztésztával dolgozol, akkor készülj fel, hogy jócskán csökken a főzési idő. Ilyenkor más lesz az elkészült tészta textúrája, de természetesen ez is lehet "al dente". Ha még nincs kész, akkor nem kemény lesz a tészta, hanem gumiszerű, ha pedig túlfőzted, akkor egy szottyos massza lesz belőle. Ne ijedj meg tőle, ezt is gyorsan ki fogod tapasztalni, és a friss tésztával teljesen új szintre emelheted a tökéletes tésztavacsorát. Fagyasztott töltött tészta? Ott van a ravioli vagy más töltött fagyasztott tészta, amit egészen egyszerűen addig kell főzni, amíg fel nem jönnek a víz tetejére.
Milyen gyors
- Plitvicei nemzeti
- FEKA 2 Vegyestüzelésű kazán 25kw
- Milyen a jó tv
- Milyen notebookot
- Ip cím lekérdezés
- Összedobáló - mit főzzek, ha van itthon tészta - Főzz Velem!
- Szivar Árak a Trafikokban - Kubai Szivarok - Cuaba - Szivarozok tehát vagyok!
- Tészta - Mit főzzek ma magunknak?
Lasagna fehérmártás:vaj, 3 kanál liszt, tej, fogkrémsűrűségűre készíteni Paradicsommártás: 1/2 tk oregano, 1/2 tk kakukkfű, sűrített paradicsom, 4 ek ketchup, só, bors. Egyebek: fél kiló lasagnetészta, vagy csuszatészta, vagy naygkocka, vagy bármi. 15 dkg reszelt sajt. A tésztát megfőzöm, a sajtot lereszelem. Egy jó nagy tűzálló tálat (vagy 2 kisebbet) megtöltöm a világos mártás 2/3 részével, belehelyezem a tésztát, a világos mártás maradékát, a paradicsommártást, majd megszórom a van darálthús(sonka, párizsi, virsli, főtt tojás), hagymával megpirítom, közé szórom. Sütőben 200 fokon a középső rácson mintegy fél óráig sütöm. [link]