Év Eleji Felmérés 2 Osztály Olvasás
· Szavak hangokra bontása, hang-betű megfeleltetés: Az olvasás jelrendszerének biztos ismeretét vizsgálja. Az 1. item az egyjegyű betűk ismeretéről, a 2. item a kétjegyű betűk ismeretéről, a 3. item a feladat hibátlan megoldásáról tájékoztat. · Mondatértelmezés választással A mondat, mint nyelvi egység a szövegértés alapja. A helyes választás mozgósítja a tanulók eddigi ismereteit, de ez nem haladja meg mindennapi életük kereteit. A "megértés" tulajdonképpen azt jelenti, az elolvasott jelsor kapcsolódik korábbi ismeretekhez, beilleszthető az olvasó saját nyelvi rendszerébe. A 4. item tőmondat esetén mutatja a helyes értelmezést. Az 5. és 6. item összetett mondat értelmezését mutatja meg. Mindhárom mondat a gyerekek mindennapi életében a szokásos szituációra vonatkozik, joggal feltételezzük, hogy a szókincsükben jelen vannak a választható fogalmak. · Mondatértelmezés kiegészítéssel A mondat egészéből következtetni lehet a hiányzó "mondatrészre". Itt toldalékos formát választottunk, mert így a megértés jobban ellenőrizhető, illetve a megértési hiányosság jobban tetten érhető.
Meixner Pedagógiai Egyesület
- Golop vay kastély
- Év eleji felmérés 2 osztály olvasás karaoke
- Napelem a házra
- Év eleji ismétlés - irnye.qwqw.hu
- Új nyomtatvány önellenőrzés esetén
- Kurkuma kura hatása
- 55 Best Magyar 3. osztály images | Nyelvtan, Oktatás, Tanulás
- Meixner Pedagógiai Egyesület
- Olvasás Év végi felmérés 1o - Tananyagok
- Lecso 2 teljes film magyarul
- FejlesztElek
- Elemes led füzérek, elemes karácsonyi dísz, elemes led égősor
a(z) 10000+ eredmények "olvasás 2 osztály év végi ismétlés" Év végi ismétlés. osztály Szerencsekerék szerző: Eckarasz Anagramma Év végi ismétlés Irodalom 8. osztály Kártyaosztó szerző: Foldvarinea Irodalom Év végi ismétlés/ Számok bontása 3. osztály Egyezés szerző: Csukazsoka Általános iskola 3. osztály Matek Év végi ismétlés 2. osztály 2. osztály Környezet 2. o ÉV VÉGI Ismétlés Kvíz szerző: Kisti301 Környezetismeret Év végi ismétlés Párosító szerző: Pavellak 7. osztály Nyelvtan Év végi ismétlés 2. m 5.
Olvasás 2 osztály év végi ismétlés - Tananyagok
A 15. item megmutatja, észreveszi-e a tanuló az egyszerű összefüggést a szövegben. A 16. item azt mutatja meg, észreveszik-e a tanulók, hogy két megoldás is létezik, vagyis milyen a tanulók munkamódszere. 2. Feladatlap olvasáshoz 1. Egészítsd ki! Nyomtatott kisbetűket írj! vi _ ág hege _ ű ke _ ér kösz _ nöm séta _ ajó han _ a kirá _ lány gyer _ afény 1. Húzd át, amelyik szó nem illik oda! Kukorékol a kacsa a kakas. Hápog a kacsa a kakas. Ha éhes vagyok enni inni kérek Keserű a kávé, ezért sót cukrot teszek bele. 3. Pótold a hiányzó szavakat! Kész az ebéd, ezért megterítem az ___________________ Felkapcsolom a _____________________ mert sötét van. 4 a) Olvasd el a történetet! Berci vonatozni szeretett volna. Elővette a síneket, de nem sikerült összeszerelnie. Megkérte a bátyját, segítsen. Neki már sikerült összeraknia. A vonat körbe tudott futni a sínen. b) Húzd alá a szövegben a válaszokat! Mit szeretett volna Berci? Mit vett elő? Ki segített neki? 5 a) Olvasd el a történetet! b) Húzd alá a jó válaszokat!
Magyarul
A felmérések eddigi eredményei Elkészültünk a másodikos felmérés eddig beérkezett adatainak feldolgozásával. A tapasztalatokat egy tanulmányban összegeztük, ami a honlapon is olvasható: A feldolgozás eredményeként átdolgoztuk a felmérést, és kialakítottuk azokat a teljesítményövezeteket, amelyek segítségével az egyes tanulók olvasástechnikája és szövegértése összevethető az általános teljesítményekkel, az osztályátlagok is viszonyíthatóvá váltak. A teljesítményövezeteket beépítettünk a javítási útmutatóba is. A harmadikos és negyedikes felmérésekről eddig sajnos kevesebb adatot kaptunk, de ezek feldolgozása is zajlik. Rövidesen erről is beszámolhatunk. Kérjük, aki szeretné felhasználni a felméréseket, gondosan tanulmányozza át előtte a honlapunkon található dokumentumokat, leírásokat! (A felmérésekről, a felmérések céljai és módszertana, a felmérés javítása. ) További lehetőségek Várjuk az iedei eredményeket az eddig felrajzolt összkép pontosításához, árnyalásához. Készítünk új Excel táblát a helyi értékelések elősegítésére, de továbbra is vállaljuk a hozzánk elküldött felmérések feldolgozását is.
1a szerző: Peszter86 Copy of Év végi ismétlés 7. a 7. osztály